Tetoválás

Realisztikus

REALISTIC

(Realisztikus, fotóhűségű tetoválás stílus)

Az utóbbi évtizedben jelentős térhódítást tudhat maga mögött a realisztikus stílus. Ez elképzelhetően a műfaj kivitelezésének, illetőleg megjelenésének köszönhető, hiszen a tetoválók célja a maximálisan élethű, fotószerű megjelenítés.

A félreértések elkerülése végett megjegyzendő: bár a legkedveltebb téma maga az ember, realisztikusan nem csak emberi portrékat, vagy a kedvenc kisállatunkat lehet felkalapáltatni bőrünkre, hanem készülhet ilyen stílusjegy megfontolásában bármilyen fantazmagória szüleménye is, a lényeg mint említettük, a szuperpontos, életszerű megjelenítés.

A tetoválás stílusok közül talán a realisztikusnál figyelhető meg legjobban a tetováló szakma fejlődési iránya és intenzitása, a legújabb technológiáknak köszönhetően pedig az eszközök és alapanyagok folyamatos minőségi javulása is.

New School

NEW SCHOOL

A new school egy kalap alá vesz olyan művészi megnyilvánulásokat, amelyek olyan módszerek alapján születtek meg, ahol a művészek nem foglalkoztak semmilyen hagyománnyal, sőt, nem is nagyon sorolhatók be semmilyen hagyomány halmazába. A new school számára nincsen lehetetlen, egy rendkívül merész stílusjegy, melynek keretein belül olyan mintákkal találkozhatunk, melyek sűrű és erős vonalakkal készülnek, élénk színekben pompáznak, amiket egymásba is mos a művész.

Leginkább rajzfilmes, túlzó elemek felbukkanása figyelhető meg, az old school-lal ellentétben sokszor 3D hatással, perspektivikusan. Takarásra is jól használható.

Old School

Hagyományos tetoválás stílus

Tulajdonképpen ez az a stílus, amelyet más néven American-nak nevezünk. Itt pontosan arról van szó, amire gondolhatunk: ez a műfaj fonódik össze a tetoválás nyugati történelmével, azzal a metódussal, ahogy egyáltalán a tetoválás megjelent a bőrön, és az első képek kivehetővé váltak.

Az old school továbbá összefügg a tengerészélet alapjaival is. Mint a legtöbb “öreg” stílus, a tradicionális ábrázolás is rengeteg változáson ment keresztül, nem csak technikailag, hanem a témákat illetőleg is. Gondoljunk például arra, hogy a huszadik század két világháborút is megélt és e műfaj nagyon szoros szimbiózisban mozog a sereg embereinek életével, azokkal a témákkal, amelyek nekik voltak fontosak.

Az old school modernizálása magával hozta a színpaletta erőteljes kifejlődését, hiszen a hagyományok alapján is elmondhatjuk, a műfaj a lehetőségekhez képest mindig színes képekkel igyekezett dolgozni. A színeket ebben a stílusban nem, vagy nagyon kissé mossák egymásba, a kivitelezést határozott, egyszerű vonalak jellemzik, a tetoválás inkább “lapos”, 2D hatású. A stílus közkedvelt mintái: táncos (hula) lányok, koponyák, vasmacskák, farkasok, hajók; más kifejezéssel az úgynevezett “Sailor Jerry” motívumok.

ORIENTAL (Japán -Keleti tetoválás stílus

ORIENTAL

(Japán, Keleti tetoválás stílus)

A hagyományos japán minták történeteket mondanak el. Egy japán tetoválás egészen mély témájú mesékkel képes szolgálni, ezáltal felbecsülhetetlen eszmei értéket képvisel hordozója számára. Más néven Irezumi-nak nevezik ezt a metódust, mely szó voltaképpen azt a folyamatot jelenti, ahogyan “tintát fecskendeznek a bőr alá”.
A japán tetoválás története nagyon messzire nyúlik vissza, egészen a korai kőkorig, de ezzel összefüggésben, még nem tudott leleteket felmutatni a tudomány. A legkorábbi bizonyítékok a Yayoi korszakból (kr.e. 300-kr.u. 300) származnak, amelyben a tetoválások életbeli státuszt, illetőleg spirituális jelentéseket hordoztak.

A Kofun-korban (300-710) már változott a tetoválások jelentése, hiszen főként bűnözők megbélyegzésére kezdték el használni azokat -ez részben a kínai kultúra behatásának köszönhető. Sok-sok ezer évvel ezután, egészen napjainkig, a japán tetoválás hagyománya összefonódott a Yakuzák megjelenésével (17. századtól), majd lassan becsordogált a nyugati vérkeringésbe is, így sok kiváló művész vette át, illetőleg reformálta meg a japán tetoválás hagyományait.

A tradicionális japán tetoválás, a “Tebori” menete a következő: a mester (Hiroshi) felviszi a festéket (sumi) egy ecset segítségével a bőrre, majd egy bambuszpálcikával bejuttatja azt a bőr alá. A pálcika végén egy köteg tű helyezkedik el (hari). Takarásra alkalmas tetoválás stílus.

DOTWORK

DOTWORK

(Pontozásos tetoválás stílus)

A Dotwork tetoválások kizárólag pontokból épülnek fel, a tetováló nem húz egyetlen vonalat sem, ez közelről jól megfigyelhető, míg egy bizonyos távolságból már becsaphatja a szemünket és belelátjuk a vonalakat. Ez a különlegesség kiemeli a tetoválás stílusok közül, így önmagában is látványos, de kiegészítésként is használják a technikát, körvonalakkal határolt részek kitöltéseként, pl. mandala minták készítésekor.

Leginkább fekete tintával készülnek ezek az alkotások, ugyanakkor a színes festékek fantáziadús használatával és az egyforma méretű pontokkal egészen egyedi dolgok születhetnek. Takarásra nem ajánlott.

WATERCOLOR

WATERCOLOR

(Vízfesték hatású tetoválás stílus)

A Watercolor olyan tetováló stílus ami igen közel áll a festészethez, sokszor a nagyvonalú, látványos ecsetkezelésű alkotásokat idézi fel. Élénk színek, be nem tartott határok és határtalan lehetőségek jellemzik ezt a technikát, a tetoválás stílusok lázadója.

A lazán kitöltött területek sokszor egybemosódnak, néha nem is illeszkednek. A negatív terek kiválóan kiemelik a vízfesték hatást ezért ilyen tetoválásokat célszerű szellősen elhelyezni, “szűz” területen. Fekete-szürke verzióban kevésbé látványos, takarásra korlátozottan ajánlott.